Inkontinencia kezelése kineziológiai eljárással

Inkontinencia kezelése kineziológiai eljárással
2024.01.14.

Az inkontinencia nemcsak a mindennapokat nehezíti meg, hanem komoly hatással van az önértékelésre is. Szégyenérzetet és szorongást kelt. Ami bizony visszahúzódáshoz, izolációhoz vezethet. Sok érintett kerüli a társas érintkezést, akár munkahelyi teljesítményre is hatással lehet. Gondoljunk csak azokra, akik nem mehetnek akármikor mosdóba. Az inkontinenciával küzdők akár a mozgást is korlátozzák, hogy elkerüljék a szivárgást.

Sorolhatnám még az egészségügyi, párkapcsolati hatásokat, de talán már ebből a rövid felvezetőből is egyértelmű, hogy meghatározó, az életünkre jelentős befolyással bíró zavarról van szó.

Ezért is kaptam fel a fejem, amikor 2023. novemberében egy konferencián Darcy Lewis USA-ban élő kineziológus előadásában arról beszélt, sikerrel kezelt betegeket, akik inkontinenciával vagy más a medencefenék izmok kiegyensúlyozottlanságával járó problémával küzdöttek.

Hazai gyakorlata nincs a módszernek. Nekem viszont a klienseim között többen is érintettek voltak. Egyértelmű volt tehát, hogy megtanulom és végig csinálom velük az eljárást. Magam sem tudtam biztosan, mi lesz az eredmény, azonban bíztam a kineziológiában, abban, hogy az érintett izmok kiegyensúlyozásával oldható az az energetikai blokk, ami a szervezet öngyógyító mechanizmusának útjában áll.

Klienseimnek részletesen elmagyaráztam, hogyan zajlik majd a kineziológiai oldás, mit miért csinálunk, hogyan használjuk a Touch for Health kineziológiai módszerben szokásosan alkalmazott izmokat helyettesítőként arra, hogy az egyébként nem hozzáférhető medencefenék izmait kiegyensúlyozzuk. Megmutattam melyek ezek az izmok, megnéztük, hol helyezkednek el. Részletesen átbeszéltük jelenlegi tüneteiket is.

Kíváncsian, picit talán kétkedve, de reménykedve vártuk az eredményt. Azzal persze, hogy tudjuk, hogy a kineziológiában egy üggyel 3-5 alkalommal érdemes dolgozni, de nagyon gyakori, hogy már az első alkalom után érdemi változást (akár teljes megoldást) tapasztal a kliens.

Az eredmény pedig az volt, hogy mindenki, akivel végig csináltam ezt a kiegyensúlyozást, azonnal érezte a változást. A vizeletszivárgás, vizeletvesztés megszűnt vagy minimálisra csökkent. Azonban a hatás jóval több, mint ennek a kellemetlen tünetnek a megszűnése. Az érintettek életminősége, önértékelése, társas kapcsolata javul a kiegyensúlyozásnak köszönhetően. Egészen konkrétan megváltozik az életük.

Hosszútávú és tömeges eredményekre még ugyan várni kell, de én már most bizakodva nézek előre. Örömmel tölt el, hogy klienseim számára tudtam olyan biztonságos környezetet biztosítani, hogy ezt az intim problémát is feltárták előttem, az pedig, hogy megérkezett hozzám az a tudás, amivel segíteni is tudtam nekik, felemelő érzés.

A medencefenék izmainak kiegyensúlyozása több probléma esetén segíthet, álljon itt egy közel sem teljeskörű felsorolás arról, melyek ezek:

  • Vizelet inkontinencia vagy szivárgás
  • Bél inkontinencia vagy szivárgás
  • Kismedencei fájdalom
  • Nehéz bélmozgás
  • Fájdalom vizelés közben
  • Alsó hátfájás
  • Végbélfájdalom
Vissza