Szupererők - avagy, hogyan építsünk önbizalmat
Egyszer valamikor, valahol elhittük, hogy nem vagyunk jók, elég jók. Sokan küzdünk ezzel felnőttként, de sok gyerek, fiatal alapvető feladata is az, meglássa magában a jót, az értékest, a szeretnivalót.
13 éves kislány a coaching ülés elején azt mondta, neki nincs jó tulajdonsága. Tudtam, nem meri azt mondani magáról, hogy ő jó.
Aztán elkezdett úgy nézni magára, ahogy mások látják, ahogy a különböző szerepeiben viselkednie kell.
Elmondta, mit mondanak róla a legjobb barátai. Elmondta, milyen jó tulajdonságokra van szüksége ahhoz, hogy jó legyen a táncban vagy más kedvelt tevékenységében. Én is elmondtam neki, hogy eddigi rövid ismeretségünk alapján, mit tartok az öt legfontosabb jó tulajdonságának.
Sok-sok jó tulajdonság sorakozott már előttünk. Ezek közül 16-ot maga is elismert. Kitette őket a falára.
Majd megkereste azt az ötöt, amik ezek közül is kiemelkednek. Ezek az ő szupererői.
Körbe rajzolta a kezét és az ujjaira rákerültek a legfontosabb jó tulajdonságok. Akárhányszor ránéz az ujjaira, ezeket a jó tulajdonságokat látja. Bármikor elő tudja őket húzni, ha megerősítésre, bátorításra vagy épp vigasztalásra van szüksége.
Számomra szívet melengető visszagondolni erre a történetre. Hálás vagyok, hogy részese lehettem.
Neked mi az öt szupererőd? És a gyerekednek?