Szülő-gyerek kapcsolat, egy életen át tartó tanulás magunkról és a gyerekünkről

Azt megtalálni, hogy a különböző korú gyerekeknél mi az, ami nekünk komfortos és a gyerek jóllétét is szolgálja, hogy hogyan is tudjuk számára azt a biztonságos, szeretetteli környezetet biztosítani, amiben elég erőforrást szívhat magába ahhoz, hogy az élet más területein is elég jónak érezze magát, nem is könnyű.

Ideális esetben már egy érett kapcsolatban, valóban felnőtt, önmagáért, a tetteiért, érzéseiért, gondolataiért felelősséget vállaló emberként válunk anyává vagy apává. Kellő önismerettel és önmagunk iránt érzett elfogadással ahhoz, hogy le tudjuk tenni az egonkat a küszöbön akkor, amikor besétálunk az ajtón a gyönyörű gyerekünkkel.

Sajna, nem áll rendelkezésemre statisztika, de ha ez így lenne, akkor jóval kevesebb mentális egészséggel foglalkozó könyv látna napvilágot, nem lenne már dolgunk a gyermekkorunkban elszenvedett bántásokkal, harmonikus párkapcsolatban élnénk és minden pillanatban támogató környezetet tudnánk teremteni a gyerekeinknek, akik idilli körülmények között nőnének fel.

Viszont senki ne kárhoztassa magát, aki nem így vállalt gyereket. Azok vannak jóval többen, akik fiatal felnőttként még nem voltak tisztában önmagukkal, akiknek bizony még bőven van dolguk a saját szüleikkel, akiknek még van mivel szembenéznie.

Ezért is oly áldásos, hogy megszületett az elég jó szülő, elég jó gyerek fogalma, hogy magunkkal és a gyerekünkkel is lehessünk kicsit megengedőek, közben persze törekedve arra, hogy minél inkább közelítsünk a biztonságos, megtartó szülő-gyerek viszony kialakítására. Ami persze folyamatosan változik, hiszen a gyerek is nő, mi is haladunk előre az életünkben. Ahogy a gyerek is változik és mi is, közben a kapcsolatunk is változik, tehát újra és újra alakítanunk kell azt, új készségekre, új erőforrásokra van szükségünk, mindig új feladat előtt állunk.

Életem egyik nagy élménye, hogy épp akkor olvastam Louanne Brizendine neurobiológia és pszichiátria professzor „Férfi agy” és „Női agy” című könyvét, amikor a kislányom fél éves volt. Ezek a könyvek azt írják le, milyen neurobiológiai változásokon megyünk keresztül életünkben férfiként, illetve nőként a születéstől az idős korig. Így tudtam arra is felfigyelni, hogy míg a féléves kisfiamat mindaz érdekelte, ami mozog, addig a féléves kislányom már képes volt szemkontaktust tartani és az kötötte leginkább, ha nézhette az arcom, miközben énekeltem neki. A könyvekben leírt változásokat világosan végig tudtam követni a különböző életkorban lévő családtagjaimon. Ez tehát az alapvető tudományos magyarázata annak, hogy mi is változunk és a gyerekünk is változik és ez épp elég ahhoz, hogy folyamatosan újra kelljen definiálni a kapcsolatunkat és azt, hogy hogyan is tudjuk számára a megfelelő támogatást megadni. Arról nem is beszélve, ahogy jó esetben egyre inkább rálátunk önmagunk működésére, ez pedig további változásokat indukál.

Önmagunk ismerete tehát alapvető feltétele a harmonikus szülő-gyerek viszonynak, mint ahogy az is, hogy mindig nyitottan, őszinte elfogadással álljunk a változás elé, ezzel teret biztosítva arra, hogy a gyerekünk biztonságos-megtartó közegben dolgozhasson a saját személyiségén és önismeretén.

A coaching során tisztázzuk a valódi céljaidat, ehhez keressük meg a rendelkezésre álló erőforrásokat, és miközben önmagadban megerősödsz megtanulsz sok-sok olyan módszert, szabályt és technikát, ami segítségedre lesz a saját gyereked támogatásában is.