NYARALÁS – Városok, könyvek, utak, együttlét, minőségben
Idén úgy döntöttünk, hogy otthonról indulunk el nap, mint nap kirándulni. Minden pillanatát szerettem. Reggelente időben keltünk és útnak indultunk. Mondhatom, hogy a szélrózsa minden irányába.
Megszavaztuk. Mindenki elmondta a javaslatait. Aztán a családi chat csoportban kiírtam egy szavazást és megszavaztuk. Mindenkinek jutott olyan program, ami igazán az övé.
NYARALÁS SZÁMOKBAN
7 nap
2000 km
7 kirándulás
12 város
4 könyv
Hálás vagyok a páromnak, aki a vezetést minden nap magára vállalta. Útközben én olvastam. Nem én voltam a legszórakoztatóbb társaság, de nagyon élveztem. A gyerekeim néha megjegyezték, hogy ennyi olvasás már káros. Ez persze felhívás volt beszélgetésre. Tudják, mennyire szeretem őket hallgatni.
NYARALÁS, MINT OLVASÁSÉLMÉNY
Az utazásokból nem sok mindenre emlékszem. Belemélyedtem a könyveimbe. Vasárnap reggel volt az első nap. Morfondíroztam, mit is vigyek. Eldöntöttem, hogy most „nem szakmai” olvasmányt választok. Legalábbis nem tananyagot. Hiszen tudatos döntésem, hogy segítőként dolgozom. Minden porcikám élvezi ezt. Ilyen módon a „nem szakmai” könyveimet is a coach, kineziológus szűrőmön keresztül olvasom. Emberi sorsokról, elakadásokról, életünk meghatározó témáiról szóltak a választott könyveim.
Azt talán érdemes hozzátennem, hogy nagyon régóta vágytam olyan nyugodt napokra, amikor olvashatok. Amikor belemélyedhetek egy-egy könyvbe és lapozgatás közben életre kelnek bennem a szereplők. Amikor nemcsak fél órácskám van olvasni. Ez ebben a nyaralásban megadatott.
NYARALÁS AJÁNDÉKAI
Az első könyvet, amit a kezembe vettem, ajándékba kaptam. Szakavatott kezektől. Telitalálat volt. Magával ragadott. Pápay Eszter, Akinek egyszer szárnya nő című könyve női sorsokba enged betekintést. Szeretetre vágyó, mégis bántást elszenvedő nőkről szól. Más-más élethelyzet. Más-más sors. Ami mégis közös, hogy a lassú őrlődésben egyszer csak megszületik a nő, akinek szárnya nő. Aki már tudja magát szeretni. Annyira, hogy maga mögött hagyja azt az életet, amiben annyira vágyja, mégsem kaphatja meg a szeretetet.
A következő könyvet szintén ajándékba kaptam. Már régóta szerepelt az egyszer még ezt is elolvasom listámon. Ez a könyve Anna Lembke Dopaminkorszak című könyve. Függőségekre épülő világról szól. A máról. Tanulságos, szemfelnyitó, izgalmas, fordulatos könyv. Amiben a függőségek mögé is nézhetünk, sok mindent tudatosíthatunk és reményt találhatunk. Sorstársakat akár. És jó példákat.
AZ AJÁNDÉK
A harmadik a sorban. A címe Az ajándék. Edith Eva Eger könyve. A magyar származású, Auschwitz túlélő, amerikai pszichológus könyve már nem okozott meglepetést. A döntés című könyve nagy hatással volt rám. Most sem volt ez másképp. Számomra megerősítést jelentett, hogy jó úton járok. A magával ragadó történetek között minden fejezet végén találunk egy-egy összegzést. Itt két-három szemfelnyitó, praktikus tanács olvasható. Azonban ezeket a leírt történetek és a saját életünkben megélt párhuzamok teszik élővé.
ÉS A RÁADÁS – A NYARALÁS LEVEZETÉSE
Hevesi Krisztina Tiktok titkok című könyve könnyed olvasmány. Könnyedé tesz egy tabusított témát. A szenvedély, a testiség, a szexulitás árnyalatait. Színes, pörgős, szerintem hiánypótló. Felnőtteknek, kamaszt nevelő szülőknek és kamaszoknak egyaránt ajánlom.
A NYARALÁS ÚTICÉLJAI
A kiválasztott útícélok:
- Selmecbánya és Körmöcbánya – városnézős kirándulás
- Balatonfüred és Tihany – Balaton és levendula
- Hatvan és Gödöllő – vadászati múzeum és arborétum
- Nagykőrös és Kecskemét – autós szafari és az étterem, ahol egy serpenyőnyi tésztát kapsz
- Debrecen és Nagyi (Hajdúböszörmény)
- Mátraháza és Kékestető
- Tata
MINDENBŐL KICSIT – VÁROS, HEGY, VÍZ, ÁLLATOK
Körmöcbánya gyönyörű. Jó volt ide megérkezni. A történelmi emlékek és régi épületekkel körbe ölelt főtéren hosszú órákat tudnék ücsörögni.
Balatonfüred a szívem csücske. Szép part, szép Balaton, jó étterem, nyugalom, feltöltött.
A családban ketten tanulnak erdészeti technikumban. A fiam és a párom. Ők választották a programot. Nagyon színvonalas, érdekes kiállítást láttunk Hatvanban. A gödöllői arborétumban pedig napokig is tudnék bolyongani. Rácsodálkozni minden fára és tisztásra. Beszívni az illatokat. Kutyusokat is vittük. Annyira szeretem látni, mennyire szereti őket a családom minden tagja.
Az Autós Szafari igazi gyerekprogram. Visongva örült a lányom, ahogy közelített egy-egy láma vagy teve. Minden állat cuki. Szórakoztató és elcsodálkoztat. Az egyik kicsi póni például megtanulta, hogy az autók elé kell állni. Akkor tuti lesz kaja.
JUTALOMJÁTÉK
Debrecen a szívem másik csücske. (A harmadik Veresegyház, nagyon szeretek itt élni.) Itt voltam középiskolás. Csodás kamaszévek. Fantasztikus iskola. Nagy tanítók. Jó barátok. A város levegője. A Nagytemplomból rálátni a volt sulim udvarára. Mennyi mindent köszönhetek ennek a városnak.
Mátraházáról felmenni Kékestetőre csak 3,5 km. 345 m szintemelkedéssel. A fiam választotta a túrát. Gondolta, hogy a sulijától (Mátrafüred) menjünk fel a Kékesre, de aztán módosított. Így is elfáradtunk. Jól esett. Nagy kedvencem volt ez a nap. Az erdőben hűvösebb volt. A faóriások és az illatuk. Mennyei. Nyugtató. Az, hogy minden lépésnél figyelni kell hova lépsz. A jelenben tart. Nincs elkalandozás, múlton rágódás, jövőn aggódás. A természet csodás ajándéka, hogy a jelenben tart.
Tatán megkerültük a tavat. Igazán jó séta volt. Volt benne már kis morgolódás, fáradtság. Ezt is szabad. A közös ebédre mindenki megéhezett és a várakozás közbeni beszélgetésre elpárolgott a morgolódás minden nyoma.
NYARALÁS - ÍGY SZERETLEK
Hazatértünk, vasárnap otthon pihentünk. Nagyon szerettem ezt a nyaralást. Feltöltött. Együtt voltunk, igazán. Egyszerű volt. Könnyed. Kis szervezést igényelt. Rólunk szólt.