Nem csinálja, amit kérek, soha nem mond semmit – avagy hogyan beszélgess a kamasz gyerekeddel

Szülőként nem könnyű változtatni, hiszen az eddig megszokott kommunikációból kimozdulni finoman szólva sem komfortos, érezheted azt, hogy nem érsz el sikert és neked is idegenül hangzanak az új szavak a szádból. Épp ezért nem fogok most jó mondatokat vagy kérdéslistát írni, hiszen azok az én mondataim, kérdéseim lennének, mi pedig a Te kérdéseidet keressük.

Azért néhány aranyszabályt megosztok veled:

• Ne használj eldöntendő kérdéseket, mert az rögtön zárja a kommunikációt: Jó volt az ebéd? Nem. Ha ehelyett azt kérdezed mi volt az ebéd azt is megtudod, hogy a húsvéti maradék sonka zsíros része került a babfőzelékbe, és ebből tényleg tudhatod, milyen volt az ebéd.
• Ne magadból indulj ki. Engedd meg a gyereknek, hogy legyen önálló véleménye. Az ebédes példánál maradva, lehet, hogy Te szereted a zsíros húsvéti sonkát, de ettől neki még nem kell azt szeretnie, lehet, hogy neki tényleg nem ízlett az ebéd. (A gyerekek önállósodásának egyik tipikus jele, az első szárnypróbálgatások egyike, hogy elkezdik nem megenni azt az ételt, amit eddig szó nélkül megettek. Hogy minden ételben a hibát keresik és már előre jelzik, hogy ez biztos nem lesz jó, mert milyen már, hogy a csemege uborka bele van főzve a Sztroganoff-csirkébe)
• Ha azt szeretnéd, hogy a kamasz magáról meséljen, akkor éreznie kell, hogy valóban kíváncsi vagy rá, az ő érzéseire, az ő véleményére. Ha megmondod neki, hogy szerinted mit kellene csinálnia vagy prédikációba kezdesz, azzal egészen biztosan azt éred el, hogy jó esetben csak hallgat és nem szól semmit, rossz esetben össze is fogtok veszni.
  A gyerekek erkölcsi tartása és ítélőképessége általában igazodik ahhoz, amit a szülőtől láttak és tanultak, ahhoz, amilyen példát mutattál nekik. Szóval nyugodtan bízhatsz abban, hogy ha valós kíváncsisággal beszélsz vele, segíted őt abban, hogy eljusson a valós érzéseiig és felismeréseiig, akkor helyes következtetésre fog jutni. A Te feladatod az, hogy segítsd őt ebben a folyamatban. Meghallgatással, őszinte kíváncsisággal.

Hogyan is tudod támogatni őt?

• A nehéz érzésekről nehéz lehet beszélni. Azzal, ha Te őszintén beszélsz a saját érzéseidről, őt is erre tanítod, feljogosítod rá.
  Nézzünk egy példát. Idegesen odavágod neki, hogy „soha nem vagy képes rendet rakni magad után”. Teljesen mindennapi szituáció, hogy a gyerekek nem vagy nem úgy raknak rendet, mint mi felnőttek. Az előző mondatból azonban nem a rendrakás a hangsúlyos, hanem az, hogy ideges vagy, a „soha” és a „nem vagy képes”, tehát az agresszió és a leminősítés, megspékelve azzal, hogy az eleve eldöntöttséggel, hiszen azt mondod „soha”.
  Ehelyett kellene megnézni, hogy valójában mit is érzel és mire lenne szükséged ebben a helyzetben. Amikor nálunk rendetlenség van, én feszültséget érzek, már maga a rendetlenség is feszültté tesz, meg annak a gondolata is, hogy hogyan is fogom elérni, hogy a gyerekek rendet rakjanak vagy hogyan lesz arra időm, hogy én rakjak rendet. Elég egyértelműen kirajzolódik tehát, hogy szükségem van arra, hogy megértésre találjon az, hogy szükségem van arra, hogy a gyerekek részt vegyenek a rendrakásban. Ezért valami olyasmit mondanék, hogy „engem feszültté tesz, hogy rendetlenség van, nagyon nem szeretnék veszekedni emiatt, nagy segítség lenne, ha rendet raknál a szobádban.” Szerintem másképp hangzik és még igaz is, és nem arról beszélek, hogy vele mi a baj, mindezt kellő indulattal, hanem arról, hogy én mit érzek és mire lenne szükségem, amiben a lurkó segítségemre lehet.
  (Fun fact, hogy miközben erről írok a gyerekek épp takarítják a saját szobájukat, a nagyobbikamat úgy elkapta a lendület, hogy csendben át is rendezte a szobáját, szétszerelt egy széket, összeszerelt egy másikat, amihez videot is kellett keresnie, hogy meg tudja csinálni. És ha már megemlítem őt ebben a cikkben, ideírom a mára már családi legendává vált mondatát. Történt egyik este, hogy megkértem rakjon rendet a szobájában. A válasza ez volt: „Anya, épp azon vagyok, a szememmel már elképzeltem és reggel meg is valósítom.” Ezzel rendrakás nélkül is kioldotta a rendetlenséghez kapcsolódó feszültségemet, máig elkap a nevetés, ha erre gondolok.)
  Azzal, hogy így változtatsz a kommunikációdon, több célt is elérsz:
  • büszke lehetsz magadra, amiért erőszakmentesen kommunikálsz, ez más szerepedben is hasznodra lesz
  • ugyanerre tanítod a gyerekedet
  • javul a kapcsolatotok
  • sokkal nagyobb eséllyel fog valóban rendet rakni, mintha kritizálnád őt
• Őszinte érdeklődés és nyitott kérdések, ezekre szükséged lesz. Ha hagyod, hogy maga jusson el a saját következtetéséig, sokkal inkább a sajátjának fogja érezni a megoldást, mintha megmondod neki, hogy szerinted mit tegyen. Ráadásul Te nevelted, a Te értékrendedet hordozza magában, meg fogja melengetni a szíved, ha odaadod neki a bizalmad, hogy megmutassa, milyen fejlett az erkölcsi ítélőképessége és mennyire tudja, hogy valójában mire is van szüksége. Ráadásul a saját maga által kimondott megoldással azonosulni is fog, jóval nagyobb eséllyel fogja meg is csinálni, amit mond.
  Lássuk, honnan is fogja azt érezni, hogy tényleg megérted őt! Álljanak itt az alapszabályok:
  • Iktass ki mindent, ami eltereli a figyelmed! Tedd félre a telefonod!
  • Szavakkal is fejezd ki, hogy figyelsz és fordulj felé (a testeddel is)!
  • Tegyél fel nyitott kérdéseket! Például: és Te mit éreztél? Mit szeretnél csinálni? Mit gondolsz, mi lenne neked most jó? Mit tehetnél Te azért, hogy változtass ezen a helyzeten?
  • Ismételd meg és foglald össze más szavakkal, amit elmondott, hogy tudd jól érted-e őt és lássa, tényleg figyelsz.
  • Koncentrálj teljesen a kamaszra! Ne csak a szavait, hanem a teste üzeneteit is észleld!
  • Tedd félre a saját megítélésedet! Lehet, hogy a gyerek viselkedése emlékeztet az elkallódott barátnődre, de az, hogy kamaszként lusta, közel sem jelenti azt, hogy ő is el fog kallódni. Valószínűleg Te is fel tudsz idézni olyan mondatokat, amiket a szüleid mondtak és máig emlékszel a rossz érzésre, amit ez keltett benned. Próbáld a saját lurkódat megkímélni ettől.

A kamasz gyereknek a bizalmadra, a bátorításodra és a támogatásodra van szüksége, arra tud építkezni. Azt hiszem nem tévedek nagyot, ha azt feltételezem Neked is erre volt (lett volna) szükséged gyerekként és ma, felnőttként is. No meg persze szeretetre.