
Jellemző témák, gyakori kliensek
Három csoportba tudom sorolni azokat a klienseket, akikkel az elmúlt időszakban dolgoztam:
- a bátorításra vágyó kiskamasz,
- az önmagát kereső nő
- a saját útját kereső középvezető
Persze egyik ügyfelem sem így fogalmazta meg saját elakadását, amikor hozzám fordult.
A kiskamaszok között volt, akit az iskolai indulatkezelési problémái, volt, akit a testvérével való konfliktusos viszonya, volt, akit a tanulási, koncentrációs nehézségei vagy épp az egyre romló iskolai teljesítménye hozott hozzám.
A velük való munka során egyik ámulatból estem a másikba, mennyire okosak, talpraesettek és nyitottak a világra és az újdonságokra, a tanulásra, a fejlődésre. Bátorításra, támogatásra, jól feltett kérdésekre, a beléjük vetett hitemre volt elsősorban szükségük. A változást, a fejlődést pedig gyorsan érzékelték ők maguk, a szüleik, a barátaik is.
Az önmagukat kereső nők mind kivételesek. Lehetnek fiatalok vagy középkorúak, különböző élethelyzetekben. Ami közös bennünk, hogy mindannyian többet, jobbat akarnak és tesznek is érte. Többet, jobbat a különböző szerepeikben, szeretnének sikeresebbé válni és igazán boldogok lenni. Azáltal, hogy megismerik magukat, meglátják a saját értékeiket, jobban bíznak és hisznek magukban, szép lassan megerősödnek, mint társ, mint anya, mint vezető, mint a céljaiért elhivatottan küzdő nő.
Igazi ajándék látni a fejlődésüket, hallani a beszámolójukat a megélt változásokról, az egyre harmonikusabbá váló önmagukhoz fűződő viszonyukról.
A középvezetők, akikkel dolgozom sokszor kerülnek olyan döntéshelyzetbe, amelyben számos tényezőt kell figyelembe venniük. Egyszerre gondolkodnak a saját életükről, a karrierjükről, a családjukról, a párkapcsolatukról, a felsővezetői elvárásokról, a kollegáikról és az általuk vezetett szervezeti egység jövőjéről.
Gondoljunk csak bele, milyen komplex döntés egy középvezető életében, amikor dönt egy pozíció vagy munkahelyváltásról. A tudatos ember ilyenkor minden szempontot figyelembe vesz.
Az, aki ilyen helyzetben coach-hoz fordul egész biztosan tudatos annyira, hogy felismeri az elakadását, hogy jó döntést akar hozni. Az pedig igazi öröm, amikor azt tudom mondani, hogy egészen biztos vagyok abban, hogy bármilyen lehetőséget hoz az élet, a kliensem fog tudni dönteni és a legjobb döntést fogja meghozni, amit meghozhat.
Hogy mi a közös mindhárom csoportban?
- fejlődni akarnak
- tudnak és mernek segítséget kérni
- törődnek önmagukkal és az őket körül vevőkkel
- tudják, hogy a saját életük alakítása a saját felelősségük
Hálás szívvel gondolok mindannyiukra. Boldoggá tesz, hogy részese lehetek a megélt változásaiknak.