Hogyan támogassuk a gyászolót? És hogyan ne?

Mindannyian érezzük, hogy gyász és gyász között óriási különbségek vannak. Az igazán közeli, velünk szeretetteljes kapcsolatban lévők elvesztése nyomán átélt fájdalom semmihez sem fogható. Mindenki másképp éli meg a gyászt, és ez így természetes.

A kérdés, hogy hogyan tudnak segíteni a körülöttünk élők.

Sokszor látom, hogy épp a legmélyebb gyászt átélőnek elhordania a többiek terheit is. „Jaj, milyen jó ember volt.” „Jaj, hogy fog hiányozni nekem is.” Ami nemhogy nem segít, egyenesen nehezít. Ez nem vigasztal. Sőt, épp annak nem ad teret, hogy a legmélyebben érintett megélhesse az igazán nehéz érzésit.

Érdemes megnézni, hogy hogyan is kapcsolódtunk az elhunythoz. Mennyire voltunk hozzá közel? Egy nagyon egyszerű szabályt lehet ezzel kapcsolatban felállítani. Azt, aki közelebb állt az elhunythoz, mint mi, vigasztalnunk és támogatnunk kell, mi annak panaszkodhatunk, aki távolabb volt az elhunyttól, mint mi.

Még csak azt sem mondhatjuk, hogy feltétlenül a rokoni, baráti „fokozat” határozza ezt meg, sokkal inkább a kötődés erőssége.

Mit is tehetünk ahelyett, hogy elmondjuk, nekünk is mennyire fáj a veszteség? A legjobb szerintem az, hogy hallgatunk. Mármint nem az, hogy kerüljük a beszélgetést és a témát, sőt. Sokkal inkább az, hogy tudatjuk, ott vagyunk, meghallgatjuk és számíthat ránk. Hogy bármit is érez, mi itt vagyunk, hogy el tudja nekünk mondani, hiszen tudjuk, hogy minden gyászfolyamat más és más, mindenki másképp éli meg a gyászt.

Itt jegyzem meg, hogy a gyásznak ismerhetjük a fázisait, amelyeken így vagy úgy keresztül megyünk - tagadás, düh, alkudozás, bánat/lehangoltság és elfogadás – azonban nem kőbevésett, hogy ezek a fázisok mennyi ideig tartanak, mint ahogy az sem biztos, hogy nem lépünk e vissza kicsit, mielőtt tovább haladnánk.

Épp ezért fontos, hogy elmondjuk a gyászolónak, nincs kőbe vésve, hogy mikor és mit kell éreznie. Mint ahogy az sincs kőbe, hogy mikor és hol kell tartani a gyászában.

Amikor beszélgetünk, hagyjuk, hogy a gyászoló elmondhassa, hogyan veszítette el a szeretett személyt, kérdezzük meg, hogyan is érzi magát. Bármit is érez, fogadjuk el. Érezhet haragot is, ez is rendben van. Az is lehet, hogy azzal segítünk, ha csendben ülünk mellette. Ezzel megadva azt a biztonságérzetet, hogy ha szüksége van ránk, ott vagyunk.

Mit tehetünk még? Segíthetünk praktikus, mindennapi dolgokban. Bevásárolhatunk, főzhetünk egy tál ételt, kitakaríthatunk vagy épp sétálhatunk vele egyet. A lényeg, hogy gondoljunk rá, legyünk elérhetőek, támogassuk őt abban, amire épp szüksége van.