Elég jó vagyok?

Elég jó vagyok a munkámban? Elég jó kollega vagyok? Elég jó vezető vagyok? Elég jó társ vagyok? Elég jó anya/apa vagyok? Elég jó gyerek vagyok? Ez utóbbi nem feltétlenül gyermekkorunk kérdése. Felnőttként is gyakran feltesszük. Elég jó barát vagyok? Sorolhatnánk végtelenségig, ahány emberi kapcsolat, ahány feladat, annyiféleképpen mérjük meg magunkat. Annyiféle mércét állítunk fel. Függően habitusunktól, eddigi tapasztalatainktól, kötődési mintáinktól, hangulatunktól, aktuális élethelyzetünktől és még ki tudja mitől.

Azt ritkán kérdezzük meg, hogy elég jó vagyok-e magammal. Hogyan lehetünk egyáltalán elég jók magunkkal? Mit jelent egyáltalán elég jónak lenni magammal? Mit jelent jóban lenni magammal? Sokan még a kérdést sem értik igazán, hiszen fel sem merül, hogy idáig lássanak az életükben.  

Elég jónak lenni magunkkal sok mindent jelent. Például azt, hogy elismerem saját magam előtt a tudásom, a tapasztalataim, az értékeim és az erőforrásaim. Elismerem, amiben jó vagyok, a jó tulajdonságaim. Jelenti azt is, hogy méltó körülményeket biztosítok magamnak. Egyáltalán tudom és felismerem, számomra, mi az, ami komfortos. Ismerem a gyengeségeimet is és tudom azt is, mi az, amin változtatni szeretnék. Adok magamnak időt. Törődök magammal. Szánok időt arra, hogy jól legyek, hogy pihenjek, feltöltődjek, kikapcsolódjak.

Méltatlan körülmények között kevesen érezzük jól magunkat, hiszen küzdünk a hiányainkkal. Vagy akár meg se tudjuk fogalmazni, hogy mi az, ami hiányzik, csak azt érezzük, nem jó, amiben épp vagyunk. A munka nem nekünk való, nem érezzük jól magunkat a kollegáink között. A szervezeti kultúra idegen számunkra. Vagy épp nem érezzük magunkat egyenrangú társnak, nem vagyunk igazán boldogok a kapcsolatunkban. Szülőként pedig csak a gyengeségeinket látjuk.

Méltó és szerethető feltételek között is felmerülhet bennünk a kérdés, hogy elég jók vagyunk e az adott szerepben, elég jók vagyunk-e bizonyos részfeladatokban. Minél komplexebb egy szerep, annál többféle elvárást támaszthatunk magunkkal szemben. Lehet ez a mi belső elvárásunk, de lehet olyan is, amit a külvilág sugall vagy egyszerűen csak azt hisszük, hogy a külvilág várja tőlünk.

Szétszálazhatjuk az egyes szerepeinket és nézhetjük magunkat a szerepeinket összevetve is. Lehetek én egyszerre kiváló munkatárs, akire bármikor bármiben számíthat a főnöke. Bizton tudhatja, hogy bármilyen helyzetet meg fogok oldani, miközben az életem más területére már nem hagyok időt. Nem tudok minőségi időt tölteni a párommal vagy épp a gyerekeimmel. Az énidő pedig ismeretlen fogalom számomra.

Megélhetem azt, hogy nagyon szeretem a munkámnak azt a részét, amikor más emberekkel beszélgethetek, miközben kiráz a hideg, ha grafikonokat és adattáblákat kell elemeznem.

Lehetek büszke arra, hogy milyen minőségben, milyen alapanyagokkal dolgozom, miközben az ügyfeleim épp azt szeretik bennem a legjobban, ahogy velük bánok, hogy mindig van hozzájuk egy jó szavam.

Lehet, hogy a családom megnyalja a tíz ujját a vasárnapi ebéd után, amit főztem, de közben már nem marad időm, kedvem arra, hogy csillivilire takarítsam a lakást.

Tudom, hogy el kellene vinni sétálni a kutyát, társasozni kellene a gyerekkel, de egész héten alig beszélgettem a párommal.

Mindeközben pedig mennyi időm van magamra? Arra, hogy ránézzek, mit szeretnék én igazán, mi az, ami nekem jó? Mi az, amivel elégedett lehetek magammal kapcsolatban és mi az, amin változtatni akarok?  

Elég jónak lenni magammal számomra azt jelenti, szeretem magam. Szeretem magam annyira, hogy fel tudjam ismerni a sok-sok szerepemben ott vagyok én. Szeretem magam annyira, hogy az egyes szerepeimben látom az értékeimet. Szeretem magam annyira, hogy elismerem az eddig elért eredményeimet. Szeretem magam annyira, hogy azt is meg tudom engedni magamnak, hogy hibázzak, hogy ne legyek mindenben olyan jó.

Azt is hiszem, hogy épp ez az önszeretet, ami elhozza azt is, hogy olyan körülményeket tudjak teremteni, ami számomra valóban komfortos, amiben jól tudom magam érezni. Ha szeretem és ismerem magam annyira, hogy meg tudjam fogalmazni, mi az, amit valóban akarok, akkor el tudok indulni azon az úton, hogy ezt megteremtsem önmagam számára.

Méltatlan körülmények között senki ne várjon magától csodát. Minimum elég jó körülmények kellenek ahhoz, hogy elég jónak érezhessük magunkat. Annak a felismerése viszont a saját felelősségünk, ha méltatlanok a körülményeink, mint ahogy az is, hogy tegyünk azért, hogy megteremtsük a számunkra méltó vagy épp elég jó körülményeket.

Értékeinket felismerve már jó alapot teremthetünk arra, hogy elismerjük önmagunkat és meg tudjuk fogalmazni, hogy mi is az, amit valójában szeretnénk, kik vagyunk mi igazából.

Ezen a stabil alapon lehet elindulni, hogy tovább csiszolgassuk magunkat, egyre több mindenben olyanok legyünk, amilyenek szeretnénk lenni. Elég jók.