Anyukák, Ti legyetek jól!

Bármi sérelem érte őket, engem jobban zavart, mint őket. Ők már rég túlléptek azon, ami esetleg felzaklatta őket, míg én még mindig nyugtalan voltam. Ha azt láttam, valamit nem jól csinálnak, azonnal szerettem volna orvosolni a problémát. Sokat töprengtem azon, mit kell tennem azért, hogy nekik még jobb legyen. Bizony ugyanezt az anyai aggódást érem tetten számos kis kliensem anyukáján is.

Azt nem állítom, hogy ennek ma már nyoma sincs nálam, de sok minden megváltozott. Én kevesebbet aggódom. Sokkal inkább a gyerekeimnél hagyom azon dolgokért a felelősséget, ami valóban az ő dolguk. Ezzel párhuzamosan azonban jóval több időt szentelek arra, hogy meghallgassam őket, hogy éreztessem velük, átérzem a helyzetüket, megértem az érzéseiket, támogassam őket abban, hogy megtalálják a saját megoldásaikat és bátorítsam is őket a megvalósításban.

Mi is kellett ehhez? Biztosan nem fogok tudni teljes listát adni, de azért megpróbálok kiemelni néhány fontos lépést.

1. Sikerült tudatosítanom magamban, hogy egészen pici korukig visszaemlékezve elmondható, hogy amikor én igazán jól voltam, békében, nyugalomban önmagammal, akkor ők is jól voltak. Hiszem, hogy amikor újszülött érkezik a családba, akkor arra nagyon kell figyelni, hogy az anya (az első számú gondozó) jól legyen. Ha ő kiegyensúlyozott és boldog, akkor a baba is az lesz. Persze ezt véletlenül sem úgy gondolom, hogy egyszerűen csak „parancsba” kell adni az anyukáknak, legyenek jól, sőt! Kifejezetten azt gondolom, hogy az a jó, ha az anyuka sem próbál megfelelni mindenféle kimondott vagy kimondatlan elvárásnak, hanem figyel lelke és teste jelzéseire, hogy önmagával harmóniában tudjon lenni. Ehhez persze szükség van a család, az apa támogatására is.
   Szóval a régi receptet kellett elővennem és megtalálni, hogyan tudok én jól lenni. Önismeret, a saját érzéseim tudatosítása, az önmagammal kialakított összhang vezet el ahhoz, hogy önmagunkat igazán szeretni tudjuk. Ami aztán jó alap arra, hogy anyaként is ezt adjuk gyerekünknek.
2. Kellett egy külső segítő. Volt időszak, amikor nagyon nehéznek éltem meg a helyzetet és úgy éreztem, nem tudok elég jól segíteni a gyerekemnek. Ekkor kerestem egy olyan szakembert, akire rábíztam azt, hogy segítsen a gyerekemnek és támogassa őt a saját útján. Máig emlékszem, amikor a gyermekemet támogató szakember azt mondta nekem, hogy csak elég jó anyának kell lenni. Merthogy nem tudunk mindent tökéletesen csinálni, az anyaság egy 0-tól 24 óráig tartó szolgálat, mi pedig nem robotok vagyunk, hanem érző, óvó, féltő édesanyák, nem kell hát minden elvárásnak megfelelni. Épp elég, ha úgy vagyunk anyák, ahogy az nekünk és a gyerekünknek is elég jó.
3. Kicsit nőttek is a gyerekek és bár sokkal komolyabb feladatokban kell őket támogatni, mégsem kell állandóan mellettük lenni.
4. Annyira megszerettem meglátni, hogy ők milyen mások, mint én és mennyi mindent másképp csinálnak és másképp gondolkodnak. Tudjátok, szerintem sokkal okosabbak, mint én. Szeretem őket segíteni abban, hogy igazán megérezzék, mi nekik a jó. Megtartani őket akkor, amikor épp nehéz érzésekkel kell szembenézniük. Örülni a felszabadult örömüknek.
5. Megengedtem, hogy legyenek támaszaim. Akik olykor átveszik a feladatot, amikor én épp nem tudok ott lenni, akármennyire is szeretnék. Igen, ehhez is bizalom kell, bizalom a gyerekben, bizalom abban, aki bármivel is, de segít a gyerekek körüli feladatok ellátásában. Sok olyan feladatot engedtem át, kértem a megvalósításban segítséget, ami nem igényli az anyai empátiát, ellenben igényel időt. Hozni-vinni őket, amikor szükséges, megcsinálni a reggeli szendvicset, matek házit ellenőrizni, ezt más is meg tudja csinálni. Amit más nem tud megadni, az az anyai szeretet.

Biztosan hallottad már az oxigén-maszk analógiát. Én is sokszor elmondom a klienseimnek, ahogy a repülőn is először felveszük a saját oxigén maszkunkat és utána segítünk a mellettünk ülőnek, ugyan így van ez minden emberi kapcsolatunkban. Akkor tudunk igazán adni, ha mi magunk jól vagyunk. Az anyaságban ez kiemelten igaz. Törődnünk kell magunkkal, a saját igényeinkkel, céljainkkal, érzéseinkkel, ahhoz, hogy anyaként is igazán azt tudjuk adni a gyerekeinknek, amire szükségük van.

És mire is van szükségük, úgy igazán? Szeretetre, bátorításra, támogatásra, egy biztos háttérre, szerintem határokra, egy nyugodt, kiegyensúlyozott, szerető anyára és családra.