Amikor érzed, hogy elengedheted a kezét

Nemrégiben épp erről beszélt az egyik kliensem, aki pozíció váltás előtt áll és ezt nyugodt szívvel teszi, hiszen tudja, hogy az általa vezetett csapat már megérett arra, hogy nélküle is tovább tudjon fejlődni.

Pont ugyanezt éreztem akkor, amikor egyik kiskamasz kliensemmel néhány alkalom után az ő legfontosabb erősségeit, szupererőit gyűjtöttük össze. Minden gond, vonakodás, gondolkodás nélkül tudta megnevezni ezeket az erősségeket, melyek közül az egyik az önbizalom volt. Az önbizalom, ami minden akadályon átsegíti, az, hogy hisz magában.

Ebben a pillanatban tudtam, elengedhetem őt. Amikor az ülés végén megkérdeztem, mi az, amit visszacsatolhatok az anyukájának azt mondta: „Mond azt neki, hogy túl jó vagyok és mindent megcsináltam.” Ennyire egyszerűen.

Nagyon büszke voltam rá és biztos abban, hogy az elébe kerülő nehézségekkel bátran fog szembenézni, hiszen ott van vele az ő szuperereje, az önbizalma. Az utolsó mondatomat pedig ő fejezte be. Ha mégis úgy érzed, szükséged lenne a támogatásomra, akkor - kezdtem….az ajtó nyitva áll-mondta ő.

Szülőként is gyakran csodálkozunk rá, mi mindenben tud már önállóan helyt állni csemeténk. Egészen pici korától tanít minket arra, hogy hagyjunk neki egyre nagyobb és nagyobb önállóságot. Majd egyszer csak teljes önállóságot kér, hiszen már képes felelősséget vállalni az életéért. Bizony azt is tanuljuk ilyenkor, hogy engedjük el a gyermekünk kezét, hiszen olyan jól esne még vigyázni rá. Miközben épp azzal segítünk neki a leginkább, hogy hagyjuk, kipróbálja magát. Bízunk benne és bátorítjuk. A köztünk lévő kötelék épp elég erős ahhoz, hogy ha szüksége lesz a segítségünkre, bizton tudhatja, számíthat ránk.