Amikor a rajzteszt a lelked mélyére hatol, avagy a gátolt alapvető érzések

Érzi azonban, hogy valami mégsem stimmel. Ezért is kéri a támogatásomat. Dolgozunk a témáin, kezelhető ütemben lépdel előre, szép lassan építkezik. Érzem azonban, hogy a racionalitása nem enged hozzáférést elakadása gyökeréhez.

Ekkor vetek be egy olyan rajztesztet, ami támogatja azt, hogy jobban rálásson az érzéseire. Sok lépéses tesztről van szó, melyben a színekkel játszunk. Kiderül a teszt során, hogy a lelke mélyén összetartozó fogalmak a düh, a magány, a szorongás, az Anya és az Apa.

Ugyanakkor az önmagához társított a fogalmak a boldogság, a szeretet, a gyengédség, a remény, a barátság, a jelenlegi és az ideális partner és itt is megjelenik az Anya és az Apa.

Micsoda kettősség. Magában nem látja és nem tudja elfogadni a „negatív” érzéseket, de azért a szülők összekötik őt a szorongás, a magány és a düh érzésével.

Az jut eszembe, hogy az őt jellemző pozitivizmusba nem férnek bele negatív érzések. Mint, amikor a kisgyereket leszidják, ha dühös vagy haragszik (hisztizik ????).

Bizony sokakkal az történik, hogy a társadalmilag nehéznek tartott érzések megélése letiltásra kerül. Miközben a düh, a bánat, a félelem és az undor alapérzések.

• Ugyan már, az csak egy pók, Te meg nagylány vagy! – érkezik a lekicsinylés
• Pistike, fel a fejjel, nézd, rajtad kívül minden gyerek ügyesen játszik a többiekkel.
• Ha nem eszed meg a borsófőzeléket, nem is szereted anyát.
• Elég legyen ebből, az én kisfiam nem viselkedik így, most azonnal hazamegyünk. – mondja az anyuka, miután a gyereke a homokozóban rádob egy lapát homokot az építményét széttaposó másik lurkóra.

Ezek az érzések pedig épp annyira emberiek, mint az öröm vagy a meglepődés. Közös jellemzőjük, hogy alapérzések, tehát az arcon minden kultúrában épp ugyanúgy mutatkoznak meg, amikor félünk vagy dühösek vagyunk. Annyira alapvetőek, hogy még a kapcsolódó emberi arckifejezés is ugyanaz a Föld minden pontján.

El lehet képzelni, hogy mennyire rossznak éli meg magát az a gyerek – majd később felnőtt – akinek tiltják ezeknek az alapvető érzéseknek a megélését vagy akár büntetik érte.

Mit tehetünk tiltás helyett? Biztosítjuk a gyereket, hogy megértjük őt, amiért dühös kis barátjára, amiért széttaposta az építményét. Ezzel megtanítjuk őt az érzései megfogalmazására és az ennek nyomán jelentkező szükségletei kifejezésére. Erről a témáról még fogok írni, hiszen annyira fontos, de szeretnék most visszakanyarodni a rajzteszt által született további felismerésekre.

Amikor azt kérem kliensemtől, hogy ábrázolja, hogyan érezte szeretve magát az élete során, könnyek szaladnak a szemébe. Tudja ő, hogy szerették, de sohasem úgy, ahogy neki jó lett volna. Ahogy az ő szeretettankját igazán meg lehetett volna tölteni.

Az önmagával való elégedettsége pedig csak az elmúlt években tudott valamelyest pozitív tartományba kerülni.
Amióta tudatosan dolgozik azon, hogy megismerje önmagát és építi a magába vetett hitét. Van még hátra az útjából, de nagyon jó úton halad.
Egészen biztos vagyok abban, hogy közel a pillanat, amikor elégedetten tud gondolni önmagára is, még akkor is, ha épp valami olyasmit érez, amiről korábban azt hitte, nem szabad ilyet éreznie.